FEHÉR KOCKA


A fehér kocka a nyugati modernizmus emblematikus galéria- és kiállítótér-típusa, illetve az azt övező ideológiai mező, amely a művek bemutatásának ideálisnak vélt körülményeit hivatott biztosítani (~bemutatási mód ~kiállított kultúrák). Dísztelen, fehér falak, mesterséges fény, homogén és semleges padló: a tér absztrahálását és a múzeumokban és galériákban érvényesülő kontextusváltást segítő tiszta, visszafogott környezet. Annak érdekében, hogy a művészet lényege láthatóvá váljon, és hogy a nézőnek lehetősége legyen egy időtlen és szakrális térben találkozni a műalkotásokkal, azok a külső realitásuktól „megtisztítva”, történeti, gazdasági és társadalmi kontextusukat kizárva láthatók a kiállításban.

A fehér kocka nem csupán fizikai tér, történeti és ideológiai képződményt is jelöl, amely nem választható el a térben bemutatott művektől. Kiemeli a művek formai értékét, transzcendenssé teszi őket, de éppen azáltal, hogy önmagát eltűntetni szándékozik, át is veszi a művek feletti dominanciát. [1] A fehér kocka típusú múzeumi tér legkorábbi és legnagyobb hatású példája az 1929-ben alapított Museum of Modern Art, New York, amely – az absztrakt művészet térnyerésének megfelelően – a fehér kockát, a 20. századi múzeumok archetipikus formájaként vezette be a kiállítóterek és kereskedelmi galériák nemzetközi világába [2] (~bemutatási mód). A térhez kapcsolódó ideológiai mező pedig amennyire a modernizmusé, annyira a művészet piaci sajátja is: az ezektől való eloldódás késztetése és már-már lehetetlensége pedig folyamatosan a gyűlölt-vágyott pozíciójában tartja a fehér kockát.

Brian O’Doherty művész és művészetkritikus nagyhatású esszéjében a fehér kocka történetének és működésének kiterjedt és meglehetősen provokatív kritikai elemzését nyújtotta. Nyelvi képekben gazdag, olykor szarkasztikus stílusú műve felfejti  azokat a történeti rétegeket, szándékokat és érdekeket, amelyek a fehér kocka terébe sűrűsödnek: „Mostanra odáig jutottunk, hogy nem a művészetet, hanem a teret látjuk meg először.” [3]– állapítja meg.  A korlátok és a megállapodottság metaforájaként használt táblakép elemzésétől  a keret és az akasztási módok, a képfelszín és a tárgyiasság történetén keresztül jut el  a fal autonómiájáig, útközben aprólékosan bontja le a galériatér semlegességének mítoszát, majd elérkezik saját jelenébe, az 1970-es évek derekára, mikorra a művek kontextusa válik tartalmuk meghatározójává (~interpretáció ~diszkurzivitás ~új muzeológia). A kontextus-semlegesnek tekintett tér elemzésétől a kontextus túlburjánzásáig ívelő történetben a fehér kocka olykor apropónak tűnik, egy, a modernizmusnak mondott hosszú és fájdalmas búcsú artikulálására.

A fehér kockát érintő kihívások a hatvanas évek végén, az intézménykritikai művészet elterjedésével váltak egyre szisztematikusabbá, amikor a  művészek az intézmények korábban rejtett működési mechanizmusait és elkötelezettségeit tették vizsgálat tárgyává (~ interpretáció ~új muzeológia). Leleplezték a fehér kocka ideológiai hátterét, politikai meghatározottságait, interakcióba léptek a térrel, megbontották annak integritását, vagy egyszerűen otthagyták, hogy más, rugalmasabb kiállítási lehetőségeket találjanak. Azzal párhuzamosan, hogy a térre és a társadalmi berendezkedésre vonatkozó kritikai gondolatok és cselekvésmódok összekapcsolódtak egymással, a galériatér csatatérré vált. Az intézménykritika első hulláma, a minimalizmus konceptuális gondolkodásmódja és a konceptualizmus is egy új típusú helyspecifikus megközelítés kialakulása felé mutattak, amely „implicit módon kihívást intézett mind a tér ártatlansága, mind pedig a néző univerzálisnak tételezése ellen” [4]. A hatvanas-hetvenes évek radikális társadalmi és politikai változásai mentén a „hely” fizikai, térbeli értelmezése mellé felsorakozott egy kiterjedtebb, a kontextust helyként tételező felfogás, amely a fehér kockára mint egy ideológiai és kontrollfunkciókat ellátó, az értékadás hierarchiáját újratermelő normatív kiállításforma letéteményesére tekintett (vissza) (~interpretáció). Mindez azonban egy sajátosan nyugat-európai és amerikai jelenség; Közép- és Kelet Európában még a  modern művészetnek rendelt, formailag analóg terek sem rendelkeztek azzal az ideológiai kerettel, kontextusteremtő térkoncepcióval, amely a fehér kockát a művészet bemutatásának privilegizált helyszínévé tette (~bemutatási mód).

A fehér kocka működésmódjára és az általa gerjesztett elvárásokra irányuló megsokszorozódott figyelem a néző fizikai jelenlétének és szerepének újraértelmezését is magában foglalta.  Amiképp a tér és a művek bemutatási módja (~bemutatási mód)egyaránt meghatározzák, hogy milyen típusú nyilvánosságra számíthat az adott helyen a művészet, a fehér kocka kritikai értelmezése felszabadította a látogatót (a „testetlen szemet” „disembodied eye[5]), és megnyitotta számára a részvétel aktívabb és önreflexívebb formáit (~részvételen alapuló gyakorlatok ~együttműködésen alapuló művészeti gyakorlatok ~oktatási fordulat, ~kurátori [szemlélet]).

A művészet tereinek értelmezésére koncentráló, metafora-alkotásban jeles elméleti gondolkodás hamar létrehozta a fehér kocka párját, a fekete dobozt (black box)[6] A hatvanas években a kiállító- és galériaterekbe kerülő  film- és videóvetítéseknek sötét téregységeket képeztek, a megfelelő vetítési körülmények és a zavartalan befogadás biztosítása érdekében.  A fekete doboz a mozit és annak ugyancsak a külső valóságról leszakadó, a műveket zárványszerűen bemutató világát idézte meg a fehér kockában, jóllehet, az általa megidézett látványosság, a mozi épp a fehér kockában otthonra találó magasművészet ellentétét jelentette.

A fehér kocka régóta nem a kortárs művészet privilegizált bemutatási terepe, a nomád bemutatási formák, a köztér, a nyitott műtermek éppúgy alternatívái lettek, mint a művészeti helyszínekké alakított ipari épületek (~diszkurzivitás ~oktatási fordulat ~együttműködésen apauló művészet gyakorlatok ~részvételen alapuló művészeti gyakorlatok ~performatív kurátori gyakorlatok). Ennek ellenére a modern és kortárs művészeti múzeumok, galériák és vásárok továbbra is a fehér kocka lekötelezettjei. Mélyreható változások nem elsősorban a fehér kockát, sokkal inkább annak kritikai recepcióját érték. A fehér kocka radikális kritikai megközelítései azonban még mindig saját történetének részét képezik. A kiállítóterek nemegyszer reflektáltak az őket ért kritikai jelekre, alkalmanként ez visszaépült működésükbe is, ami a fehér kocka újraértelmezéseinek új és újabb fejezetét képezte.

 

Erőss Nikolett

 

 

Felhasznált és ajánlott irodalom

Filipovic, Elena
2005. The Global White Cube. In Barbara Vanderlinden and Elena Filipovic eds. The Manifesta Decade: Debates on Contemporary Art Exhibitions and Biennials in Post-Wall Europe. Brussels, Roomade, Cambridge MA, MIT Press, 63-84.

Kwon, Miwon
2004 (2002) One Place AfterAnother: Site-specific Art and Locational Identity. Cambridge MA, London, MIT Press
2012 (2008) Egyik helyet a másik helyett. Megjegyzések a helyspecifikusságról (2008). In: Kékesi Zoltán, Lázár Eszter, Varga Tünde, Szoboszlai János szerk. A gyakorlattól a diszkurzusig: Kortárs művészetelméleti szöveggyűjtemény. Budapest, Magyar Képzőművészeti Egyetem, mke.hu. MKE, Web. 2013. március 20. http://www.mke.hu/adat/szoveggyujtemeny.pdf

Manovich, Lev
2005 Black Box - White Cube. Berlin, Merve Verlag (német nyelvű)

O’Doherty, Brian
1999. (1976) Inside the White Cube. The Ideology of the Gallery Space. Expanded edition. Berkely, Los Angeles, London, University of California Press; az első esszé magyarul: Brian O’Doherty 2013 (1976) A fehér kockában. A galériatér ideológiája exindex.hu, Exindex, 2013. jan. 3. Web, 2013. febr. 28. http://exindex.hu/index.php?l=hu&page=3&id=877

Ratcliff, Carter
2000 Out of the Box. The Reinvention of Art 1965 – 1975. New York, Allworth Press

Sheikh, Simon
2009 Positively White Cube Revisited. e-flux journal 3/2009. e-flux.com. E-flux. Web. 2013. jan. 12. http://www.e-flux.com/journal/positively-white-cube-revisited/

Staiszewski, Mary Anne
1998 The Power of Display. A History of Exhibition Installations at the Museum of Modern Art. Cambridge Mass, MIT Press

 



[1]  O’Doherty, Brian 1999 (1976) Inside the White Cube. The Ideology of the Gallery Space. Expanded edition. Berkely, Los Angeles, London, University of California Press; első esszé magyarul: Brian O’Doherty 2013 (1976) A fehér kockában. A galériatér ideológiája exindex.hu, Exindex, 2013. jan. 3. Web, 2013. febr. 28. http://exindex.hu/index.php?l=hu&page=3&id=877

[2] Staiszewski, Mary Anne 1998 The Power of Display. A History of Exhibition Installations at the Museum of Modern Art. Cambridge Mass, MIT Press

[3] O’Doherty, Brian: i.m.

[4] Kwon,Miwon: Egyik helyet a másik helyett. Megjegyzések a helyspecifikusságról (2008). In: Kékesi Zoltán, Lázár Eszter, Varga Tünde, Szoboszlai János szerk. A gyakorlattól a diszkurzusig: Kortárs művészetelméleti szöveggyűjtemény. Budapest, Magyar Képzőművészeti Egyetem, mke.hu. MKE, Web. 2013. március 20. http://www.mke.hu/adat/szoveggyujtemeny.pdf

[5] O’Dohert y. Brian: i. m.

[6] Manovich, Lev 2005 Black Box - White Cube. Berlin, Merve Verlag