english/
tranzit.org/

tranzit.hu/

Nyilvános beszélgetés Maria Hlavajova es Ulay részvételével

Művészetelméleti-és gyakorkati szabadiskola

A tranzit.hu által kezdeményezett Művészetelméleti és gyakorlati szabadiskola keretében

@u:Nyilvános beszélgetés Maria Hlavajova es Ulay részvételével a művészet társadalmi felelősségvállalásának szükségességéről:u@

Időpont:
2007 április 20. 19 óra
Helyszín:
Átrium Étterem az ING székházban
Dózsa György út 84/c


A Művészetelméleti és gyakorlati szabadiskola idei központi témája az együttműködés és a párbeszéd. A meghívott előadókat párban vagy csoportban hívjuk meg, illetve arra kérjük fel, hogy javasoljanak olyan partnert, akivel a közös szeminárium vezetése egy begyakorolt együttműködés vagy éppen izgalmas kihívás.

Az áprilisi szeminárium keretében felkérésünkre Maria Hlavajova szlovák származású, Hollandiában működő kurátor az amsterdami fotóművészt Ulayt hívta meg.
Az előzetes jelentkezés alapján zártkörű szemináriumot minden alkalommal egy nyilvános előadás kíséri, azzal a céllal, hogy a szélesebb közönség is megismerkedhessen a meghívott vendégekkel.

Maria Hlavajova 1994-1999 között a pozsonyi Soros Kortárs Művészeti Központot vezette, majd a New York-i Bard College-ban folytatott kurátori tanulmányokat. 2000-ben megalapította, és azóta vezeti az utrechti BAK – basis voor actuele kunst nevű kortárs művészeti intézményt. Hlavajova az idei Velencei Biennálén a holland pavilon kurátora.

Ulay performanszművészként vált nemzetközileg ismertté együttműködve Marina Abramovic-csal, akivel 1976 és 1988 között működtek együtt. Legendás performanszaik a saját és a másik testének közelítéséből és távolításából, fizikai határaikat feszegető, az időt végtelenné nyújtó eseményekből álltak. Utolsó közös akciójuk, amely után életük is különvált, 1988-ban A szerelmesek – A Nagy Fal Séta volt. Ennek során a kínai nagy fal két szélső pontjáról indultak el és középen találkoztak.
Ulay az 1970-es évektől kezdve mindvégig fotósként is működött, korán kísérletezett a polaroid technikával, foglalkoztatta az önarckép, mint az önazonosság vizsgálatának eszköze. Munkásságát mindvégig politikai állásfoglalás motiválja, amely meghatározza hosszú évek óta különböző művészeti akadémiákon folytatott oktatói tevékenységét.

A Maria Hlavajova és Ulay által vezetett szeminárium címe Miért a művészeten keresztül? Égető társadalmi és politikai kérdések térnyerése a kortárs művészeti gyakorlatban (2007. április 20-22.)
Helyszín: EEA Erick van Egeraat associated architects Iroda, Dózsa György út 84/c, 5. emelet