tranzit.hu/

Az érzelem emberek, fogalmak és tárgyak között létrejövő intenzitás. Egyszerre kognitív és érzékszervi, változó és mozdulatlan. Megjelenhet tömegesen, mindennemű konkrét tudatosság nélkül. Fel-alá kering a világban, ezért megfoghatatlan. #MeToo, éghajlatváltozás, fasizmus, antifasizmus, rasszizmus, menekültek/migránsok, kirekesztés. Manapság sokszor úgy tűnik, hogy a politikai kultúra mozgatórugója az irracionális, mondvacsinált félelem és a szorongás. Üresnek, nyugtalannak, dühösnek, fáradtnak, megbántottnak, sértettnek érezzük magunkat. Gyakran az egyéni szenvedéseink és traumáink beszélnek belőlünk. De vajon jó útra terelnek-e bennünket? Úgy tűnik, olyan érzelmek korában élünk, amelyeket sokszor mérgezőnek minősítünk, és amelyek látszólag nem vezetnek sehová. Az érzelmi magaslatok és mélypontok mindazon média platformok szerves részei, amelyeken életünk jelentős részét töltjük, és amelyek a mi érzelmi részvételünkből táplálkoznak – mint ahogyan erre nap mint nap emlékeztetnek is az általunk használt emotikonok. A magánélet és a nyilvánosság közötti határok túl gyorsan változnak ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani velük. Érzelmileg reagálunk arra, ami körülöttünk történik, de olykor úgy tűnik, mintha éppen az, ahogyan reagálunk, tenne képtelenné rá bennünket, hogy kezeljük a felmerülő problémákat. Politikáról személyes vizekre evezünk, majd vissza. Vajon kihűlt-e mindaz a politikai szenvedély, amelyeknek a huszadik század forradalmait és társadalmi küzdelmeit tulajdonítjuk? Meg tudunk-e bocsátani egymásnak? És ki az, akinek nem szabad megbocsátanunk? Mely érzelmek kovácsolnak össze és mely érzelmek osztanak meg bennünket? Mely érzelmekre bízhatjuk rá magunkat? Vajon feltámad-e még bennünk a remény?