• A KURÁTORI GYAKORLAT ÉS DISZKURZUS SZÓTÁRA
  • Bemutatási mód
  • Diszkurzivitás
  • Együttműködésen alapuló művészeti gyakorlatok
  • Fehér kocka
  • Finanszírozás
  • Interpretáció
  • Kiállított kultúrák
  • Kurátori (szemlélet)
  • Oktatási fordulat
  • Performatív kurátori gyakorlatok
  • Részvételen alapuló művészeti gyakorlatok
  • Szerzőség
  • Új muzeológia

• Esettanulmányok

• Kiállítás (Budapest)

• Megjelenések

• Rólunk

• CURATORIAL DICTIONARY
  • Exhibition display
  • Discursivity
  • Collaboration
  • White cube
  • Funding
  • Interpretation
  • Exhibiting cultures
  • Curatorial
  • Educational turn
  • Performativity
  • Participation
  • Authorship
  • New museology

• Case Studies

• An Exhibition (Budapest)

• Appearances

• About

PERFORMATÍV KURÁTORI GYAKORLATOK


Az ötvenes években a nyelvfilozófia, [1] az irodalomelmélet [2] és az etnológia [3] különböző nézőpontból vizsgálni kezdte a performativitás fogalmát. Később atársadalmi nemmel (gender) foglalkozó tanulmányok [4] is csatlakoztak ehhez az interdiszciplináris diskurzushoz, amelyet a színházelmélet [5] és a szociológia [6] napjainkban már kulturális modellként pozícionál, korunkat a „színrevitel kultúrájaként” értelmezi. A performativitás fogalma röviden úgy írható le, mint cselekvés általi jelentéstulajdonítás. Azonban nem minden cselekvés szükségképpen performatív – az imitáció híján van ennek a valóságalkotó erőnek. Autentikus módon megnyilvánulni (sikeres társadalmi gyakorlatot végrehajtani) szegmentált társadalmi közegben meglehetősen komplex folyamat. A performatív kutatási módszer a jelentések létrejöttének keretfeltételeit figyeli meg az aktus szándékosan vagy szándékolatlanul előálló térbeli, szociális, strukturális és fizikai kondícióinak részletes elemzése által.

A kurátori tevékenység performatív megközelítése reflektál a relációesztétika munkamódszerére. [7] Az így felfogott kurátori munka célja, hogy aktívan strukturálja és mediálja a műtárgy és a közönség viszonyát, valamint hogy tevőlegesen alakítsa a kurátor és a művész közötti kapcsolatokat is. A relációesztétika körébe sorolható művek a néző aktív részvételére számítanak (~részvételen alapuló művészeti gyakorlatok), valójában csak ezáltal válnak megtapasztalhatóvá. A performatív kurátori gyakorlat is ezen a modellen alapszik: az így létrehozott projektek is a művész és a néző részvételén keresztül valósulnak meg, és ezáltal megkérdőjelezika kiállításrendezés és műtárgybemutatás bevált módszereinek rutinos alkalmazását (~bemutatási mód ~kurátori [szemlélet]). 

Ez a megközelítés sokban támaszkodik a hatvanas évek óta több hullámban jelentkező intézménykritikai praxisra, azonban új perspektívából, immár az intézményen belülről tekint ezekre a kérdésekre (~interpretáció ~bemutatási mód ~diszkurzivitás). Míg az intézménykritika első és második hulláma során művészek fogalmaztak meg kritikát az intézményrendszer ellenében, addig e harmadik hullám során a performatív kurátori gyakorlat–és a később belőle szárba szökkenő „új intézményesség” (new institutionalism) [8] – protagonistái a művészekkel közösen az intézményi reform érdekében léptek fel. [9] Az intézmény ezen praxis szerint nemcsak a bemutatás, hanem egyben a produkció helyszíne is (~diszkurzivitás ~oktatási fordulat ~együttműködésen alapuló művészeti gyakorlatok ~bemutatási mód). A (projekt-) mű a művészek és a kurátorok együttműködése révén jön létre, nem ritkán események vagy helyzetre épülő intervenciók formájában. [10] A performatív módon létrehozott kiállítások gyakran kísérleti módszereket alkalmaznak és erősen önreflexívek. Projekt-státuszú beszélgetések, viták épülhetnek be a kiállításba, míg más művek intervencióként (például kiállítási dekorációként vagy megvilágításként) jelenhetnek meg, egyes darabok csak a kiállítás folyamán helyeződnek be vagy vétetnek ki, esetleg a kiállítótéren kívül kerülnek bemutatásra. A performatív kurátori praxis tehát érdekelt a dialógusban („a művészeti gyakorlattal együttműködve alakul és korábbi kurátori stratégiákra reflektál”), az átláthatóságban („a kurátori és művészi módszerek transzparenssé tételében”) és a folyamatokat részesíti előnyben a tárgyakkal szemben. [11](~diszkurzivitás ~oktatási fordulat ~együttműködésen alapuló művészeti gyakorlatok ~kurátori [szemlélet]) A kilencvenes évek biennálé-hulláma megerősítette az új formátumokkal való kísérletezés lehetőségét is – ezen keretek között a múzeumok bürokratikus kötöttségei nélkül lehetett tevékenykedni (~diszkurzivitás). E megközelítés protagonistái közül többen azután különböző európai intézményekben kaptak igazgatói állást, miáltal lehetőségük nyílt e kritikai szemlélet módszeres gyakorlatba való átültetésére, az új intézményesség praxisának keretei között. [12]

Az új intézményesség fogalma a társadalomtudomány területéről származik. A társadalomtudományi diszkurzusban az intézmények egymással és az emberekkel való kölcsönhatásait, az intézmények társadalmi szerepét vizsgálja. Művészeti kontextusban az új intézményesség, a rugalmas intézmény ideájának eredete a hannoveri Landesmuseum egykori igazgatójának, Alexander Dornernek az 1920-as években kifejtett tevékenységére vezethető vissza, aki rendszeresen felkért korabeli progresszív művészeket (pl.: El Liszickijt vagy Moholy-Nagy Lászlót), hogy kísérletezzenek a bemutatási módokkal (~bemutatási mód). Olyan új típusú intézmény létrehozásán fáradozott, amelyet „új energiákat termelő erőműként” képzelt el, ahol a hangsúly nem a „kincseket” őrző statikus múzeumi elrendezésen, hanem a dinamikus, élményszerű oktatáson van. [13] Az új intézményesség a kortárs művészetben önreflexív gyakorlatokat jelöl, amely azért tanulmányozza az intézményi módszereket, hogy vitát generáljon a művészeti intézmények átalakításának érdekében (~diszkurzivitás). Bensővé tett intézménykritika, amely reflektál a művészek munkamódszereire, és tanul a művészek által vezetett kiállítóhelyek gyakorlatából is. Művé/projekttéválhat az intézmény előcsarnokának átrendezése vagy logójának megtervezése, de mindez ugyanígy az intézményi struktúra, és a kommunikáció más szintjeit is érintheti. Katalógusok helyett újságok készülnek, vendégművészek és -kurátorok előadásokat, foglalkozásokat tartanak, egyszóval mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a művészi és intézményi folyamatok transzparenssé váljanak és lehetővé tegyék a dialogikus részvételt a látogatók számára. Ezek az intézmények a különböző funkciókra egyforma súlyt fektetnek – a kiállítás mindössze egy a lehetséges bemutatási formák közül, a szemléletformálás, az oktatásugyanolyan fontossá válik, a produkció és a prezentáció mellérendelő viszonyban állnak egymással (~kurátori [szemlélet] ~dikszkurzivitás ~oktatási fordulat).

Ugyanakkor kritikai észrevételek is megfogalmazódnak mindezekkel szemben. Ahogy például Simon Sheikh is utal rá, az intézményesített kritika nem azonos az intézménykritikával. [14] A közönség megújítása, vagy akár csak attitűdjének megváltoztatása is nehéz feladat. [15] A kísérleti módszereket ugyanakkor nehezebb védeni a populista politikai érvekkel szemben – ahogy ezt az ezen paradigma alapján működő intézmények egy részének bezárásais mutatja. [16] Más irányú kritikai észrevétel a relációesztétikán alapuló megközelítéssel és az új intézményességgel szemben, hogy „szükségtelenül szembeállítja egymással az önreflexív, nyitott gyakorlatokat és az olyan műveket, amelyek nem azonosítják magukat a ’poszt-médium’kondícióval”, azaz evidensnek tételezett médiumok és módszerek mentén gondolkodnak. [17]

Noha a modern jóléti állam ideájának háttérbe szorulásával az új intézményesség praxisa is defenzívába kerül, a performatív megközelítés ettől függetlenül vitális kurátori módszer marad. A közvetítés érvényes módjainak azonosítása aktuális feladat, ami független pozícióból is gyakorolható, vállalva ezzel a művészekhez hasonló mértékű egzisztenciális rizikót. Erre a működésmódra találunk közelmúltbeli budapesti példákat is: ilyen volt például a Dinamo és az Impex, vagy a KMKK (Két művész, két kurátor) (~kurátori [szemlélet] ~diszkurzivitás). Ezek a helyek és kezdeményezések számos rokon vonást mutattak a művészek által létrehozott független kiállítóterekkel, ugyanakkor a kurátori szemlélet kísérleti módozatai formálták programjaikat. A művészeti intézmények módszerei azóta sem számítanak evidenciának. Magasabb szintű szereptudatosság és az együttműködés új formái jelenthetik a megoldást ebben a helyzetben, ezért az intézményes keretreirányuló reflexió és önreflexió továbbra is fontos tényező.

Beöthy Balázs

Felhasznált és ajánlott irodalom

Austin, J.L.
1990 (1955/1962) Tetten ért szavak, Budapest, Akadémiai

Barthes, Roland
1996 (1973) A szöveg öröme. Budapest, Osiris.

Alexander, Jeffrey C.
2009 (2003) A társadalmi performansz kulturális pragmatikája: ritualitás és racionalitás között. in: Horváth Kata - Deme János (szerk.): Társadalmi performansz, Budapest, Káva  

Butler, Judith
2006 (1990) Problémás nem: Feminizmus és az identitás felforgatása. Budapest, Balassi Kiadó.
2005 (1993) Jelentős testek - A "szexus" diszkurzív korlátairól. Budapest, Új Mandátum

Doherty, Claire
2004 The Institution is Dead! Long Live the Institution! Contemporary Art and New Institutionalism. engage 15/2004, situations.org.uk. Situations. Web. Nov. 3. 2012. <http://www.situations.org.uk/media/files/Engage.pdf>
2006 New Institutionalism and the Exhibition as Situation. situations.org. Situations. Web. 5 Nov. 2012. <http://www.situations.org.uk/media/files/New_Institutionalism.pdf>
Magyarul uő:
2012  (2006) Új intézményesség és szituatív kiállítás. In: Kékesi Zoltán, Lázár Eszter, Varga Tünde, Szoboszlai János szerk. A gyakorlattól a diszkurzusig: Kortárs művészetelméleti szöveggyűjtemény. Budapest, Magyar Képzőművészeti Egyetem, mke.hu. MKE, Web. 2013. március 20. http://www.mke.hu/adat/szoveggyujtemeny.pdf

Ekeberg, Jonas. Ed.
2006 New Institutionalism. Oslo, Office for Contemporary Art Norway

Farquharson, Alex
2003 I curate, you curate, we curate. Art Monthly 269. (September 2003): 7–10
2006 Bureaux de change. Frieze 101 (September 2006): 157-159

Fischer-Lichte, Erika
2009 (2004) A performativitás esztétikája. Budapest, Balassi

Lind, Maria
2000 Learning from Art and Artists. In Gavin Wade Ed. Curating in the 21st Century. Walsall, West Midlands, The New Art Gallery, 87–102

Lind, Maria, Grammel, Søren, Schlieben, Katharina
2003 Editorial. In Place of a Manifesto. Kunstverein München; kunstverein-muenchen.de. Web. 10. Aug. 2007. Eredeti, már nem akítv link: http://www.kunstverein-muenchen.de/03_ueberlegungen_considerations/en_editorial-manifesto_spring02.pdf
Cache:http://web.archive.org/web/20070810031443/http://www.kunstverein-muenchen.de/03_ueberlegungen_considerations/en_editorial-manifesto_spring02.pdf   

Schleiben, Katharina
2002 Curating Per-Form. Kunstverein München, Spring; kunstverein-muenchen.de.. Web. 10. Aug. 2007 Erdeti, de nem akítv link: http://www.kunstverein-muenchen.de/03_ueberlegungen_considerations/en_performative_curating.pdf.
Cache:http://web.archive.org/web/20070810031230/http://www.kunstverein-muenchen.de/03_ueberlegungen_considerations/en_performative_curating.pdf

Sheikh, Simon
2012 Burning from the Inside. New Institutionalism Revisited. In Beatrice von Bismarck, Jörn Schafaff, Thomas Weski eds. Cultures of the Curatorial. Berlin, Sternberg Press, 361-372

Singer, Milton
1972 When a Great Tradition Modernizes: An Anthropological Approach to Modern Civilization. New York, Washington, London, Praeger Publishers