Szép új világok?
A Túlélési stratégiák idei, második kiadásában a résztvevők a mostani világunkon túlmutató “gondolatkísérletekben” és közös alkotásban vehetnek részt kortárs képzőművészekkel. A szeminárium-sorozatra február és április között havi rendszerességgel kerül sor: péntek este egy előadás vezeti be a résztvevőket a művészek munkásságába, szombaton pedig egész napos workshophoz lehet csatlakozni.
A program alcíme Aldous Huxley 1932-ben megjelent Szép új világ című disztópikus regényére utal. Sok minden megvalósult a híres műben leírtakból: például vehetjük úgy, hogy az emberek valóban Alfa, Béta, Gamma stb. kasztokba tartozó, futószalagon gyártott teremtmények, a Világállamban pedig sikeresen kondicionálják a tömegeket a fennálló rend elfogadására. A könyvben megjövendölt érzelemmentesség ugyanakkor (még) nem következett be, egyelőre nem mentesít minket az élet nehézségeinek megélésétől. A konfliktusok sem tűntek el, sőt, egyre tehetetlenebbnek érezzük magunkat az olyan egymást érő válságokkal szemben, mint a háborúk vagy a klímaválság.
Mivel jelenünkben szinte minden információnk és vágyunk algoritmusok által szabályozott, elvesztettük szabad akaratunkat, ezzel pedig cselekvőképességünket. A fiatal generáció tagjait virtuális világok vonják ki a valóságból, ahol valódi lényüktől távoli, jó vagy rossz, romboló vagy világmentő (szuper)hős szerepeket is felvehetnek. Az emberek nagy része egyre nehezebben érzékeli a valóság határait.
A reményvesztettség és blokkoltság leküzdéséhez elengedhetetlen a képzelőerő aktiválása, amelyhez a kreativitás, az intuíció “tréningelése” szükséges. Ebben lehetnek segítségünkre az idei Túlélési stratégiák workshopjainak “poszthumán” gyakorlatai. Az alkalmakon a mindenható racionalitáson túlmutató, ősi tudásokra, gyakorlati tapasztalatokra épülő együttlétekre lehet számítani, amelyek során egymástól tanulhatunk, kísérletezhetünk, megérezhetjük a közösség erejét és hátborzongató, nem-emberi világokba merülhetünk alá.
Koncepció: Hegyi Dóra
Előadás és workshop időpontok:
Február 23-24. Borsos Lőrinc
Március 22-23. Dana Tomeckova (Pozsony)
Április 12-13. Kazsimér Soma és K.Takács Márton
A workshopokon a részvétel regisztrációhoz kötött. A workshopokon egymástól függetlenül is részt lehet venni, de ajánljuk, hogy lehetőség szerint egynél több alkalmon próbáljatok meg részt venni.
A workshopok maximum létszáma 15 fő. Az első workshopra jelentkezni 2024. február 19-ig az alábbi linken lehet.
1. alkalom Borsos Lőrinc bemutatja: LÉGIÓ
Időpont: 2024. február 23. 18 – 19.30. és február 24, 11.00 – 18.00
Helyszín: Práter 63 (1083 Budapest, Práter u. 63.)
“Borsos Lőrinc nem egy és nem kettő, nem férj és feleség, nem művészet és anti-művészet, hanem mindezek ragályos terjedése és keveredése. Nevük légió, mert sokan vannak.” NZM
A légió egyszerre jelent ókori római katonai alakulatot, egy ritkán használt biológiai kategóriát az osztály és a rend között és a Jézus által egy emberből kiűzött démonok hadát, valamint egy 2019 óta működő alkotói közösséget is. Név a sokaságra, laboratóriumi tér a valóság határainak elmozdítására (1). Kísérlet a szervek nélküli test megalkotására (2).
A LÉGIÓ egy változó összetételű alkotói közösség, ami a Borsos Lőrinc műtermében rendszeresen tartott kollektív rajzolás workshopokból nőtte ki magát. A spontán történő, szabadon választott technikával, egymás motívumaira válaszoló, egymást kiegészítő, vagy éppen felülíró gesztusokkal építkező alkotói folyamat résztvevői rendszerint az eseményen éppen jelen lévő személyek, tehát akit érdekel. A/4-es írólapokon kezdtük, kísérleteztünk különböző formátumokkal, alapanyagokkal és technikával, mára falméretű papíroknak is nekimegyünk. A LÉGIÓ a kollektív alkotómunka, a kibogozhatatlan lelki szálak, terápiás gyakorlatok, a párbeszéd, egy alternatív, nem hierarchikus világ építésének gyakorlóterepe. Politikai statement.
(1) Michel Foucault
(2) Gilles Deleuze és Félix Guattari
Pénteken este Borsos Lőrinc kísérletet tesz a LÉGIÓ, mint alkotói entitás profilozására. Szombaton pedig beleolvad LÉGIÓ-ba (értsd: az eseményen megjelent, aktivitásra kész személyek közé) és kezelésbe veszi a Lehetőségek tere felső emeletének egész falrészét, hogy mindössze egy nap alatt a LÉGIÓ közösen elkészített önarcképe kirajzolódhasson. A papír alapú műtárgy egy hónapig lesz látható.
2. alkalom: Dana Tomeckova bemutatja a LEHETŐSÉGEK TERÉT
Időpont: 2024. március 22., 18-19.30 nyilvános előadás, március 23., 11.00-18.00 workshop
Helyszín: Práter 63 (1083 Budapest, Práter u. 63.)
A workshophoz komfortos angoltudás szükséges.
"VALAKI
Mekkora vagy?
VALAMI
Tegyük fel, hogy szilárd és hatalmas vagyok, mégis képes leszel dolgozni ezzel a "heggyel" és átalakítani azt.
Sosem tűnök el, de ölthetek más formát és minőséget.
VALAKI
Milyen az alakod?
VALAMI
Most?"
(Úgy volt, hogy bekövetkezik valami, aztán..., D. T., 2023)
Dana Tomečková por alapú anyagokkal és szövegekkel dolgozik. Konkrét súllyal és feszültséggel rendelkező anyagokként tekint rájuk.
A Lehetőségek terében a valóság nehezen megfogható jellegét érintő kutatásait mutatja be. Milyen lehetőségekből áll a valóság?
Ha a lehetséges történések spektrumából csak egy út vezet tovább, a többi lehetőség eltűnik? Vagy mind egy közös téridőben maradnak? Milyen nyomás rejlik bennük?
A válaszok keresése közben két szereplő áll szemben egymással.
1. Valami: ami megtörténhet, önmagában, saját intenzitásával, eredetével, irányával, sebességével
2. Valaki (Te?): aki érzékenyen észreveszi a Valamit, még mielőtt az megtörténne, vagy talán észre sem veszi. Te, aki azt akarod, hogy a Valami megtörténjen, meg nem történt legyen, vagy aki meg akarsz tenni Valamit.
Dana pénteki előadásán áttekintést ad munkásságáról, és részleteket olvas fel az Úgy volt, hogy bekövetkezik valami, aztán... c. műből, miközben két színész interakciója egymásra találáshoz, ellentéthez, összeütközéshez, majdnem találkozáshoz, vagy a soha nem találkozás taszító erejéhez vezet.
A szombati workshop résztvevőit arra fogjuk kérni, írják vagy rajzolják le a lehetőségek egy térképét, megragadva azokat a szálakat, amelyekből valóságunk áll. Megvizsgáljuk utóbbi instabil jellegét, és megpróbáljuk megtalálni, hol helyezkedhetünk el benne, milyen mértékben tudunk hozzájárulni megteremtéséhez vagy megváltoztatásához. Kifejlesztünk egy eszközt, amely segíthet a jövő különböző verzióinak elgondolásában. Nem abban, hogy megjósoljuk, hanem abban, hogy jobban elviseljük a bizonytalanságot, amellyel jár; hogy többféle nézőpontot nyissunk meg. Ezekben a bizonytalan időkben a workshop arra bátorít, hogy a bizonytalansággal való együttélés módjait keressük.
3. alkalom: Kazsimér Soma és K. Takács Márton: Rémlényműhely - Bevezetés a kriptozoológiába extra
Időpont: 2024. április 12., 18-19.30 nyilvános előadás, április 13., 11.00-18.00 workshop
Helyszín: Práter 63 (1083 Budapest, Práter u. 63).
KRIPTOZOOLÓGIA: az akadémiai(?) tudományok(?) által el nem ismert, (még!) nem bizonyított állatok/lények kutatásával foglalkozó tudományág(!).
Workshop Kazsimér Soma és K. Takács Márton multimediális művészeti projektje, a Bevezetés a kriptozoológiába kapcsán.
Az alkotópáros három éven át kutatta a magyar kriptofaunát a kollektív és egyéni tudattalan kietlen tájain: putnoki farkasember, mátranováki fanyűvő, kömörői hidrovámpír, Hany Istók és szirének a Szörnyű-völgyből. Nézték őket, ők meg visszanéztek, beléjük.
Üldözni valamit, ami mindig kitér? Megkísérelték. Kutatásalapú művészeti projektjük során a megszállott kriptozoológus (rémlényvadász) karakterét magukra öltve, fényképen, szövegen, szóbeszéden, médiahacken és terepbejáráson keresztül keresték a lények közelségét.
Hol a határ a valóság és a képzelet között? Miért jó, ha vannak lényeink? Mit tudnak rólunk és jelenünkről mondani a magyar folklór hiedelemlényei? Mit történik, ha bestiák szállják meg a sajtót?
A pénteki rémlénytani előadásukon körképet kaphatunk a magyarországi hiedelemlényekről, a szombati egész napos workshopon pedig művészeti módszereikkel ismerkedhetünk meg, hogy legyőzve az elidegenítő mindennapok varázstalanságát a mágikus gondolkodás nyomán járva különböző gyakorlatok és feladatok segítségével a rémgyártás rejtelmeibe is betekintést nyerhessünk.
A nap végére saját lényekkel gazdagodva talán arra is választ kapunk, hogy milyen funkciói lehetnek ma a hiedelmeknek. Várunk szeretettel minden négylábú, kétlábú, soklábú, szőrös és csupasz, agyaras, nyálkás, mocsári és szárazföldi lényt. Vagyis bárkit, aki szívesen megismerkedne az embertelen, az emberen inneni vagy túli mélységek és magasságok lakóival: a bestiákkal.
A workshopon a részvétel regisztrációhoz kötött, jelentkezni az alábbi linken tudtok 2024. április 11-ig.