english/
tranzit.org/

tranzit.hu/

Babi Badalov: Költői aktivizmus

kiállítás

Időpont: 2015. november 13 - 2016. január 9.
Helyszín: Majakovszkij 102, a tranzit. hu nyitott irodája, 1068 Budapest, Király u. 102., 1/1.

Megnyitó: 2015. november 13., 18 óra

Nyitva tartás:
csütörtök - péntek - szombat: 14 és 18 óra között
vagy egyeztetés alapján az office@tranzitinfo.hu címen

Babi Badalov Babi Badalov képzőművész és költő Lerikben, Azerbajdzsánban született 1959-ben. 1980-tól Leningrádban élt, ahol helyi és a Szovjetunió távoli vidékeiről érkező lázadó művészekből alakult „Új művészek” csoportjába tartozott. A Timur Novikov köré szerveződő „Új művészek” konceptuális festészetet folytattak és illegális, a hatalom részéről megtűrt vagy üldözött akciók keretében mutatták be műveiket rendhagyó városi helyszíneken. Badalov nagyméretű festményeivel és tárgyaival szerepelt a Műcsarnok Pétervári újak című kiállításán 1990-ben. Budapesti látogatása után kezdődött a több, mint húsz évig tartó menedékkeresése, amely során művészként, melegjogi és politikai aktivistaként élt és működött. A budapesti kiállítás után Badalov először Németországba, majd az Egyesült Államokba ment. 1994-ben visszatért Szentpétervárra, majd pár évvel később Azerbajdzsánba. Ezután az Egyesült Királyságba költözött, ahol két éven keresztül nem tudta megszerezni a menekültstátuszt, így visszatoloncolták Azerbajdzsánba. Miután három napot töltött Azerbajdzsánban és két hónapot Szentpéterváron, több schengeni országba utazott, Finnországba, Németországba, Belgiumba és Franciaországba, ahol végül 2011-ben megkapta a menedékstátuszt. Jelenleg Párizsban él, és számos nemzetközi kiállításon szerepel, többek között a most zajló Moszkvai Biennálén is.

Badalov művészete egyfajta folyamatos naplóírás és anyaggyűjtés a menekült- és bevándorlólét mindennapjairól, amiket rajzok, kollázsok, térinstallációk, valamint performanszok formájában jelenít meg. A muszlim kultúrkörből érkezve gondolkodását és képi világát a keleti és nyugati kultúra egyaránt meghatározza. Badalov művei egy gyorsan változó világ brutalitásáról szólnak, amelyben a kiszolgáltatott csoportok, köztük a menekültek szerte a világon, a politikai problémamegoldás korlátaiba ütköznek. A külföldiek befogadásában évtizedes tapasztalatokkal rendelkező nyugati országokban kialakult gyakorlat nem minden esetben emberséges és korántsem ad hosszú távú, illetve megnyugtató megoldást a hazájukat elhagyni kényszerülő emberek számára.

Amint a kiállítás címe is jelzi, a művész hisz a szavak erejében, képversei költői agitációként is értelmezhetőek. A Majakovszkij 102-be, a tranzit. hu nyitott irodájába egy olyan kiállítást készít, amely a rá jellemző kalligrafikus írással írt, gyakran szójátékokra épülő költői-politikai szövegekből, falra festett vizuális költeményekből, valamint rajzok és talált anyagok kollázsából áll. Ezek mellett tüntetőket és idegeneket idéző, ruhájukon radikális üzeneteket hordozó próbabábuk népesítik majd be a teret.


Külön köszönet: Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola


Kép: Babi Badalov