english/
tranzit.org/

tranzit.hu/

Felhívás - Hová lett a kommunizmus?

Workshop és színpadi produkció a Chto Delat? szentpétervári művészcsoport vezetésével

A tranzit.hu meghívására a Chto Delat? szentpétervári művészcsoport Budapesten Brecht didaktikus tandrámáinak módszerére alapozva valósít meg egy, a szereplők saját élményeire és részvételére építő színpadi eseményt. A 2013 márciusban bemutatandó színpadi produkcióban, illetve az ezt előkészítő decemberi workshopon való részvételre várjuk a jelentkezéseket.

A produkció előkészítéseként szolgáló workshopot 2012.december 14. és 16. között Dimitrij Vilenszkij, a Chto Delat? tagja vezeti.

A workshop tervezett programja:

december: 14: indító beszélgetés és Chto Delat? filmek vetítése

december: 15., 14-20 óra: együttlét és beszélgetés, közös evés, közösen hozott, készített ételekből

december 16., 12-14 óra: konklúziók a 2013-as színpadi produkció szempontjából


A színpadi produkció próbája: A 2013. február 27-i héten Olga Jegorova (Caplija)-val és Dimitrij Vilenszkijjel, a Chto Delat? tagjaival

Előadás: 2013. március 1.

A jelentkezéseket a decemberi workshopon és a márciusi színpadi produkcióban való részvételre november 30-ig várjuk egy angol nyelvű motivációs levéllel az office@tranzitinfo.hu címre.



A workshop és a színpadi produkció témája:

Hová lett a kommunizmus? A kérdés elsősorban az orosz író, forradalmár Andrej Platonov művére utal. Csevengur című regényének főhőse álmából riad fel az éjszaka kellős közepén, és a szocializmust keresi, mint egy tárgyat, mintha csak a sajátja lett volna. Így a szocializmus és a kommunizmus a kívánság tárgyává válik, és ez a fajta vágy még nem lelt rá Freudjára vagy Lacanjára – állította Fredric Jameson. Célunk a politikai vágy természetének megismerése a kommunizmusra vonatkozó kérdések segítségével, amely még mindig jelen van, legalábbis a kortárs elméletekben és művészetekben, annak ellenére, hogy az úgynevezett „valódi szocializmus” vagy „kommunista rendszer” már megbukott.

Korábban az egyoldalú liberális propaganda valóságtételével foglalkoztunk, miszerint semmi sem lehet jobb a dolgok mostani állásánál; azaz, az emberi és a demokratikus jogok retorikájával kísért neoliberális gazdaságnál. A kommunizmusról azt állítják, hogy utópikus vállalkozás volt, amely rosszra fordult és erőszakkal, valamint totalitarizmussal végződött, és most már csak annyit tehetünk, hogy feladjuk a társadalom jobb jövőjébe vetett reményünket, és saját életünkre összpontosítva az örökké tartó jelent élvezzük – kihasználva lehetőségeinket és képességeinket arra, hogy másokat taposva fel tudjunk mászni a pénz piramisára.

Azonban ma, a kommunizmus gyalázatosságáról való több évtizednyi túlzott ideológiai túltermelése után, mindez az általános anti-kommunizmus csalódottsággá alakult. A szabadpiacon, szabadon tevékenykedő szabad egyének eszméjén alapuló liberális utópiát lerombolta a globális gazdasági, politikai és ökológiai válság. Ennek fényében a kommunizmusról, annak mind múltbeli meglétéről, mind jövőbeli lehetőségéről szóló viták újra értékessé és valóssá váltak.

A probléma csak az, hogy ezt senki nem veszi komolyan.

A neoliberális intézmények szívesen adnak pénzt a jelen kreatív és kifinomult kritikusainak, biztosra véve, hogy ezen viták a piaci tranzakción alapszanak, és az ott megvitatott ötleteknek megvan a névértéke. A kommunizmus szelleme itt van körülöttünk, és árucikké alakítása jó módszernek tűnik arra, hogy végre megszabaduljunk tőle. Egymást követik a kommunizmus ideájáról szóló konferenciák és művészeti események, ahol az előadókat megfizetik, vagy sem, a hirdetéseket előállító gépezetek jól működnek, és a földgolyó forog tovább, mint régen.

Viszont az aktuálizálás és az árucikké formálás kimerítő gépezetén túl továbbra is lehetőségként merül fel a kommunizmus iránti teljesen új vágy – amely vágyat nem lehet megosztani, mivel benne van a „közös”, az összetartás igénye, amely az emberi állatfajnál igen kétértelmű és problematikus. Ezt az igényt nem lehet privatizálni, kiszámítani vagy tőkésíteni, mivel nem az egyénekben, hanem az egyének között létezik, közöttünk, és azokban a próbálkozásainkban tapasztalható, amelyeket azért teszünk, hogy egy köztes teret hozzunk létre magunknak és felfedjük magunkat ebben a „közösben”, és megtaníthassuk magunknak, hogy társas lényként mit hozhatunk ki ebből.

Ezen témák közös átbeszélésére és átélésére invitálunk a workshopon, illetve arra, hogy vitáink és együttlétünk előadásmódját kialakítsuk egy tandráma formájában.