english/
tranzit.org/

tranzit.hu/

Gondoljunk a szabadságra. Civil ellenállás 2010-2023

Megnyitó: 2023. október 19., 18.00 – 21.00
Helyszín: Práter 63 (1083 Budapest, Práter u. 63.)

A kiállítás megtekinthető keddenként 10 óra és 16 óra között, szerdánként és csütörtökönként pedig 12 óra és 18 óra között, illetve időpontegyeztetés alapján.

A Lehetőségek tere 2023-ban indított, a fiatalokat a politikai aktivizálódásban támogató Kreatív közélet elnevezésű projektjéhez kapcsolódóan kiállítást szervez Gondoljunk a szabadságra. Civil ellenállás 2010-2023 címmel, a Práter 63-ban. A kiállítás a harmadik kormányzati ciklusát élő NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere) majd másfél évtizedének demokrácia-ellenes intézkedései ellen szerveződő, meghatározó civil megmozdulásait mutatja be. A kutatáson alapuló dokumentációs kiállítás kortárs művészek alkotásaival együtt ad képet a vizsgált időszakról, ezzel is hangsúlyozva a művészet mint az ellenállás terepének és eszközének jelentőségét. A kiállítás egyben a 2023. október 20-21-én megrendezésre kerülő Kreatív közélet. Hogyan tudunk változást előidézni a demokrácia válsága idején? című nemzetközi workshop-konferencia része is.

A Kreatív közélet projektben olyan kérdésekre keressük a választ, mint hogy hogyan taníthat a művészet demokratikus cselekvésre? Milyen összefüggésben van a kreativitás és a politikai cselekvés? Mit jelent demokratikusan cselekedni a mindennapokban?

Úgy gondoljuk, hogy egy jól működő demokrácia alapja a jogaikkal tisztában lévő, véleményükért aktívan kiálló állampolgárok nevelése. A felelős és szolidáris aktivitásra való felkészítés ugyanakkor szinte teljesen kiszorult a közoktatásból, a tanterv részét képező állampolgári ismeretek tantárgy e terültet nem fedi le. Ezt a tőkét a fiataloknak tehát más forrásból kell megszerezniük; ennek elsajátításában – véleményünk szerint – a művészet fontos szerepet tölthet be. A projekt során kritikai, művészeti, ill. nem formális tanulási és részvételi módszereken keresztül igyekszünk támogatni középiskolásokat és fiatal felnőtteket abban, hogy aktív, cselekvő állampolgárokká váljanak.

A projekt aktualitása, hogy 2022 őszétől Magyarországon a középiskolás diákok országszerte kiállnak tanáraik mellett, akik méltatlan fizetésük és hiányzó társadalmi megbecsülésük ellen lépnek fel. A példátlan önszerveződés, melyet a tanárokkal való szolidaritás indított el, nagyon sok diák életében olyan kivételes tudatosulási pillanatot eredményezett, melynek energiáját és hitelességét fontosnak tartjuk támogatni. Ennek a korosztálynak fontos egy folyamat részeként látni azt a mozgalmat, amit nyomon követnek és amibe bekapcsolódtak: 2010 óta szinte minden társadalmi csoport utcára ment a demokrácia intézményeinek lebontása, a társadalmi igazságtalanságok és a politikai arrogancia ellen.

A Gondoljunk a szabadságra. Civil ellenállás 2010-2023 c. kiállításon tehát az Orbán-rendszer majd másfél évtizede alatt folyamatosan zajló társadalmi ellenállási mozgalmak történetének vázlatos bemutatása látható. A kiállítás egyaránt szólni kíván a különböző ügyek mellett fáradhatatlanul kiálló civilek és a most aktívvá váló fiatalok csoportjához is. A Práter 63 valamennyi terét betöltő kiállításon egy általunk válogatott, hiánypótló tüntetési kronológia alapján, hálózati ábrán mutatjuk be a mozgalmak sokrétűségét és kapcsolódási pontjait, amelyek bárki által kiegészíthetők és folytathatók. A vizsgált időszakban a tüntetési események vagy más akciók (így például sztrájkok, szolidaritási kiállások, fórumok), a szervező csoportok és állampolgári cselekvések jellemzéséhez és azonosításához a tömegmédia és rendőrségi adatbázisokat, valamint az aktivisták, szervezetek által archivált adatokat használtuk.

Ezt az anyagot kortárs képzőművészek ebben az időszakban készült művei, illetve azok dokumentációjából álló válogatás egészíti ki.

Kurátorok: Hegyi Dóra, Horváth-Kertész Balázs

A kiállítás létrejöttében közreműködött: Árva Judit, Francsics Györgyi, Nagy Zselyke, Puszt Zsófia, Szabó Dóra

Művészek: Borsos Lőrinc, Gutema Dávid, Monhor Viktória, Orczy szomszédok projekt, Pneuma Szöv., Simon Zsuzsi

Tüntetés dokumentációk: Freedoc/Csoszó Gabriella (fotó) és Csillag Ádám (videó)

Múzeumfoglalás 2013-ban. Fotó: Összefogás a Kortárs Művészetért