Elnyúló jelenlét - Archívumokról, emlékezetről és holtakról, akik nem hajlandók eltűnni
Erekle Chinchilakashvili kiállítása
Megnyitó: 2025. március 21. 17 óra
Helyszín: Lehetőségek tere (1083 Budapest, Práter u. 63.)
A kiállítást megnyitja: Kicsiny Balázs képzőművész, az MKE Doktori Iskola oktatója
További események:
2025. március 28. 17 óra: tárlatvezetés a művész vezetésével
2025. április 4. 18 óra: finisszázs
A tranzit.hu örömmel ad helyet a Budapesten élő grúz képzőművész, Erekle Chinchilakashvili disszertációs kiállításának. A MKE doktori programjában részt vevő művész multimediális installációja az emlékezet – és szükségszerűen a felejtés – fogalmai, a megőrzés és a tárgyközpontú kultúra problémái köré szerveződik. Chinchilakashvili tevékenysége a művészeti kutatás és az alkotói praxis kettősségére épül. Alább a művész által megfogalmazott kiállítás-koncepció olvasható.
A kiállítás április 4-ig látogatható a Lehetőségek tere nyitvatartási idejében, illetve előre egyeztetett időpontban.
„A tipikus történelmi archívum olyan dokumentumokat tartalmaz, melyek kizárólag múltbeli eseményekre vonatkoznak; a dokumentált élet múlandóságát, halandóságát feltételezi. És valóban, a halhatatlan nem szorul dokumentálásra, arra csak a halandónak van szüksége.” Boris Groys [1]
Az archívum nem kizárólag a megőrzés, de nem is csak a felejtés helyszíne. Paradox módon létezik: a megőrzés jegyében a múlt maradványaihoz ragaszkodik, miközben a gyűjtés aktusa önmagában is az eltörlés, a csöndes felejtés egy formája. A The Lingering Presence [Elnyúló jelenlét] elnevezésű projektben a levéltáros ambivalens szerepével kerülünk szembe, aki rögzíti, osztályozza és „előhívja” a neveket a történelem sűrűjéből – csak azért, hogy rájöjjünk, a felidézés sohasem elfogulatlan. Az archivista a hiányt dokumentálja és az eltűnést formalizálja.
Jelen kiállítás egy fiktív levéltáros alakja köré épül, akinek feladata a háború áldozatainak felkutatása. Ez a feladat azonban nem könnyű. Ahelyett, hogy az archívum az igazság tárháza lenne, konstrukciónak tűnik; olyan csatatérnek, ahol a történelmet megírják, az emlékezetet rendezik, és épp azt katalogizálják, ami elveszett. Az archivista kísérteties jelenléttel teli térben mozog, zsúfolásig arcmásokkal, amelyek fényképekről néznek vissza rá. Arckifejezésük megmerevedett a múltban, amely teljesen soha nem lesz hozzáférhető.
Megszoktuk, hogy a fényképeket a jelenlét helyszíneiként kezeljük; annak bizonyítékaként, hogy valami – vagy valaki – volt valahol. A dokumentáció azonban nem pusztán reprodukálja a valóságot, hanem újraalkotja annak láthatóságát is. Egy háborús áldozat fotója nyilvánvalóan nem tudja helyreállítani a létezést, csak eltűnését erősíti meg. A kiállítás ily módon a reprezentáció etikáját kérdőjelezi meg: az emlékezet a megőrzés aktusa vagy a veszteség kiterjesztése?
A kiállítótér maga mint a levéltáros elméje működik – az emlékezésnek tetsző felejtés emlékműveként – emléktöredékek nyomaival, foszlányos feljegyzésekkel, és olyan anyagokkal, amelyek a történelem felfejthetőségét ígérik, de valójában csak kiüresedett maradványok. Itt nincs helyreállítás, nincs megváltás. Csak tárgyak a polcokon, átvilágított képek keretekben és az emlékezet rideg architektúrája; egy olyan korszakban, ahol a történelmet – mint a kiállítást – rendezik.
Erekle Chinchilakashvili grúziai, Budapesten élő multidiszciplináris művész. Munkái a valóság és a képzelet metszéspontjaira összpontosítanak, az emberi érzékelés törékenységét és folyamatos átalakulását vizsgálják. Az egyéni és a kollektív emlékezet kérdéseit számos médiumon – mint a festészet, az installáció, talált tárgyak és a videó – keresztül kutatja. Különböző vizuális anyagokból új pszeudo-valóságokat épít: ezek a rétegzett emlékezeti terek érzelmekkel teliek és szembesülésre hívják a nézőt, a kinyilatkoztatás és a tapasztalat átalakításának kettős lehetőségét kínálva.
[1] Boris Groys: Art Power [A művészet ereje]. MIT Press, Cambridge, Massachusetts, 2006, 98.
