tranzit.hu/

Free school for Art Theory and Practice
Program 2006

2006 szeptember 21-24.

Barbara Steiner
A lipcsei Galerie für Zeitgenössische Kunst kurátora és igazgatója.Válogatott kiállítások: Performative Installation, Galerie für Zeitgenössische Kunst Leipzig, 2004 (with Angelica Nollert); Die Zukunft ist nicht was sie einmal war, Galerie für Zeitgenössische Kunst Leipzig, 2004 (with Igor Zabel); Shrinking Cities, Galerie für Zeitgenössische Kunst Leipzig, 2005 (with Philipp Oswalt). Kutatási projektek: Bilder einer DDR, 2002 – 2005; Cultural Territories, 2003 – 2004; Shrinking Cities, Detroit, Iwanowo, Leipzig / Halle, Manchester / Liverpool, 2003 – 2005. Válogatott publikációk: Autobiography in Art, Thames & Hudson, London, 2004; Kulturelle Territorien / Cultural Territories, Walter König, 2004.


Kritikai hozzáállás és intézményi tapasztalat egy poszt-szocialista város kortárs művészeti intézményében

Barbara Steiner témája (Being Critical. Still) a pontszerűen megnyilvánuló kritikusság attitűddé mélyítése, olyan hozzáállás kialakítása, mely sajátosan nyitott gondolati struktúrákban nyilvánul meg. Hogy ezek miként jelenhetnek meg egy intézmény működésében, programjában, kurátorainak munkájában, milyen kérdéseket, problémákat vetnek fel, arról az általa vezetett lipcsei GfZK (Galerie für Zeitgenössische Kunst) szolgál modellül.

Az intézményről (és általában a kortárs művészeti intézményekről) négy aspektusból lesz szó:
1. a (szocialista) múlt az intézmény jelenére gyakorolt hatása
2. az intézmény funkciói és az egyes alegységek programja, a kereskedelmi tevékenység
3. az épület mint szellemi arculat és a kommunikációt segítő eszköz
4. a művészi-kurátori-intézményi kritika (kritikusság) szerepe

1. Egy intézmény múltja és jelene között nem feltétlenül feszül konfliktus, de a poszt-szocializmus felbomlása és a kapitalista viszonyok kialakulása olyan változásokkal járt, melyek nemcsak felszínre hoztak, de rögzítettek is számos társadalmi problémát. (Ennek illusztris példája a két Németország egyesülésekor kialakult helyzet).
Egy intézmény, mely akár a működés, akár a prezentáció-reprezentáció szintjén is tükrözi a gazdasági-társadalmi viszonyokat, egyrészt különféle identitásokra tesz szert, másrészt a műveken keresztül a legkülönfélébb identitásokat gyűjti, kutatja és mutatja be.
A GfZK saját alapprogramjának megkérdőjelezését is felvállalta, amikor 2002-ben kiállítás-sorozatot indított el a kultúra és művészet szerepéről a poszt-szocialista társadalomban. A széleskörű társadalmi vitával kísért három nagy projektben (Cultural Territories, Heimat Moderne, Againstwithin) végül maga az intézmény is témává vált- működése, szerepe és a hozzá fűzött remények, rátapadó ideológiák.

2. A GfZK két épületből és egy kertből áll. A hagyományos funkciók (gyűjtés-őrzés, bemutatás-kutatás, oktatás) betöltésére minden alegység (osztály) saját arculatot, megjelenést és programot dolgozott ki a közönség más-más rétegét célozva meg. Emellett művészek által fejlesztett és támogatott kereskedelmi tevékenység is folyik, mely figyelembe veszi a gazdaság új szükségleteit, megkérdőjelezve éppúgy, mint reflektálva azokra.

3. A GfZK új programjának vitájakor merült fel az építészeti keret vizsgálatának szükségessége is, hiszen az épület a művek „olvasásának” és interpretálásának térbeli lehetőségeit teremti meg. A GfZK1 Peter Kulka átalakított villaépülete, mely a hagyományos ’white cube’ koncentrált, zárt és végleges jellemzőit mutatja, míg a 2004-ben megnyitott GfZK2 egy sokszög alaprajzú, variálható falakkal operáló, nyitott és tetszés szerint tagolható tér. Mivel a téralakítás éppúgy társadalmi, mint kommunikációs kérdés, az új kihívás olyan tér létrehozása, mely saját újraértelmezését is folyamatosan lehetővé teszi.

4. A kurátori és művészi bírálat két nagy problémája a vélt igazság kifejezésének többnyire autoriter volta, illetve a kritizált rendszer működtetésében való (akart-kényszeredett) részvétel.
Ezek következménye a kultúra megnyilvánulási formáinak meghatározása, az alternatívák elnyomása és korlátozása - egyfajta egység (hatalom, ideológia, esztétika) nevében. De a sokféleség nemcsak nehezen átlátható, homogenizálható tömeg lehet, hanem kiindulópont is. És hogyan tudjuk mi, vagy egy intézmény tudatosan szemlélni, esetleg gerjeszteni a kritikus vitára inspiráló, nyugtalanító sokféleséget?
Ebben a szekcióban Steiner a GfZK koncepciójának és programjának olyan inspiratív elemeit mutatja be, melyek a különböző felfogások, megnyilvánulások között konfliktus- vagy versenyhelyzetet teremtve tudatosítják a gondolatok szabad áramlását és a cselekvés sokféle lehetőségét.



2006. október 19-22.

What, How and for Whom / WHW

A WHW 1999-ben jött létre, tagjai: Ivet Ćurlin, Ana Dević, Natasa Ilić és Sabina Sabolović kurátorok, valamint a publicista-dizájner Dejan Kršić. Kiállításaikhoz markáns tipográfiájú katalógusok kapcsolódnak, önálló köteteket adnak ki, 2003 óta egy non-profit galériát is működtetnek (Nova Galerija, Zágráb).

Első kiállításuk –melynek címéből nevük is származik– a Kommunista Kiáltvány megjelenésének 152. évfordulója alkalmából született. Három, a gazdasági tevékenységek és szerveződések alapját jelentő kérdést vetettek fel a kurátori gyakorlatban: Mit, hogyan és kinek? A „Mit?” és a „Hogyan?” a tervezést, a koncepció kialakítását és magát a megvalósítást jelenti, míg a „Kinek?” a művek létrehozásának és „terjesztésének” módját, a művészek lehetséges helyét a (munkaerő)piacon.

A normalizáció mint kiállítási stratégia
A WHW szemináriumának célja, hogy a résztvevők olyan stratégiákat és megközelítéseket fedezzenek fel, melyek révén a kiállítás nem puszta produktum, kulturális termék, hanem eszköz lehet. Olyan eszköz, mely dekonstruálhatja a nemzeti identitás(ok) reprezentációjának mindenható stratégiáit és félbeszakíthatja azokat a lineáris elbeszéléseket, melyekben a társadalom története szakadatlan és lelkes menetelés a szabadpiac és a liberális demokrácia felé vezető egyenes úton.
A résztvevőkkel együtt arra keresik a választ, hogy a kritikai alapon szerveződött projektek hogyan őrizhetik meg nyitottságukat és adhatnak teret az ellentétek játékának. Hogyan lehetséges a reprezentációs stratégiák, kiállítási formák és a közösségi terekben megvalósuló akciók állandó felülvizsgálata, és hogyan kerülhet a kurátor a megfigyelő, szervező és prezentáló státuszból az aktív résztvevő (aktivista) szerepébe.

A WHW kiállításain olyan, a horvátországi társadalmat mélyen érintő, de az “Új Európa csillogását” nélkülöző, s ezért elhallgatott, vagy félresöpört problémákkal foglalkozik, mint a közösség viszonya saját múltjához és szerepe a történelem-teremtésben, a nemzeti identitás és a nacionalizmus, valamint az etnikai kisebbségek (pl. szerbek) státusza. A szemináriumon újabb kiállításaikat (Side Effects, Collective Creativity, To be put up for a public debate and Normalization, dedicated to Nikola Tesla) tárgyalva kiderül, a kiállítás, vagy egy-egy mű milyen mechanizmusokat használva válhat széleskörű társadalmi vita inspirálójává, a provokáció veszélyes élén egyensúlyozva, hiszen szlogenjük szerint a művészet nem a valóság hű tükre többé, hanem kalapácsként alakíthatja azt.


A WHW válogatott kiállításai:
What, How & for Whom, on the occasion of the 152nd anniversary of the Communist Manifesto”Home of Croatian Artists, Zagreb, 2000 and Kunsthalle Exnergasse, Vienna, 2001), Broadcasting Project, dedicated to Nikola Tesla (Technical Museum, Zagreb, 2002), Looking Awry (Apex art, New York, 2003), Repetition – Pride and Prejudice (Gallery Nova, Zagreb, 2003), Side-effects (Salon of Museum of Contemporary Art, Belgrade, and Gallery Nova, Zagreb, 2004), Normalization (Gallery Nova, Zagreb, 2004), Collective Creativity (Kunsthalle Fridericianum, Kassel, 2005), To Be Put up for a Public Debate (Operation City, Badel Factory, Zagreb, 2005), Final Exhibition, Gallery Nova, Zagreb, 2006, and Normalization, dedicated to Nikola Tesla, Gallery Nova, 2006.

A WHW által kiadott publikációk:
Against Indifference selected essays by Renata Salecl, Hieroglyphs of the Future selected essays by Brian Holmes, Zagreb, 16/6/01 book of interviews by Hans Ulrich Obrist with Croatian artists, reader for the “What, How and for Whom” exhibition with essays by Slavoj Žižek, Richard Barbrook, Boris Buden, Fredric Jameson, Charles Esche...) and regularly publishes Gallery Nova newspapers.


2006 november 23-26.

Branislav Dimitrijevic
Belgrádban született, az egyetemen filozófiát és művészettörténetet, majd a University of Kent hallgatójaként történelmet és művészetelméletet tanult.
1999-ben Belgrádban részt vett egy független oktatási projekt, a School for History and Theory of Images alapításában. Jelenleg a belgrádi kortárs művészeti múzeum (Muzej Uvremene Umjestnosti) kurátora, valamint a VSLPUb (képző- és iparművészeti iskola) előadója. PhD témája a szocialista Jugoszlávia fogyasztói szokásai, esszéi a kortárs művészetről, művészetelméletről, filmről és vizuális kultúráról jelentek meg.
Legutóbbi publikációi: International Exhibition of Modern art feat. A. Barr’s Museum of Modern Art (ed.), MOCAb, Belgrade, 2003; On Normality: Art in Serbia 1989-2001 (ed.), MOCAb, Belgrade, 2005.
Legfrissebb kurátori projektjei: Situated Self: Confused Compassionate, Conflictual (2005, M. Hannulaval), Pavilion Yugoslavia (Biennale di Venezia, 2003, B. Andjelkovic-csal and D. Sretenovic-csal), etc.

1. szeminárium

’Over-identification’ – kritika és irónia a művészetben az ’1960-as évektől
A modernizmus paradigmájának szétesésekor, az 1960-as években a művészek gyakran alkalmaztak ambivalens taktikákat, hogy a politikai, ideológiai, vagy a különféle társadalmi identitásokról szóló kritikai párbeszédbe kapcsolódhassanak, illetve ahol ez nem volt, kezdeményezzék a dialógust. Ma ezek a manőverek egyrészt egy nagyon ironikus intézménykritikát jelentenek, de megjelent az aktivista hozzáállás is.
Slavoj Zizek Laibachról és az 1980-as évek beli NSK-ról (Neue Slowenische Kunst) szóló írásában az ’over-identification’ kifejezést használja. Ez lesz a kiindulópontja az elemzésnek, mely a liberális demokrácia feltételei közt kialakuló és megnyilvánuló kritikai gondolkodásról szól, de nemcsak a művészeket érintően. A szemináriumon arra is lehetőség nyílik, hogy ki-ki átgondolhassa politikai, vagy ideológiai tendenciákkal szembeni ellen-állás-pontját.

2. szeminárium

A modernitás a mi antikvitásunk (vagy éppen a jövőnk) ?
A kortárs képzőművészek között növekvő érdeklődés mutatkozik a modernitás világa, annak egyetemes ígérete, heroizmusai és katasztrófái, illetve a modernizmus mint kulturális gyakorlat redukált, de programszerű formái iránt. Egyfajta nosztalgia, keveredve a modernizmus radikális erejének feltámadásaival, újjászületéseivel.
Mi rejlik ezen érdeklődés mögött? A prioritások teljes konceptuális váltása a kortárs művészetben? Vagy ez megint egy posztmodernista idézet-terep/játszótér? Lehet hogy egyáltalán nem a történelemről van szó, csupán a csalódásokból ered? A jövő látomásáról szól, mely annyira fontos volt a modernizmus álmaiban? Vagy az új, –ahogy David Malkovic nevezte- „kimerült és megfáradt” generáció általános pesszimizmusára való reakció?
Esztétikai bűvölet, vagy politikai állásfoglalás?
A szeminárium egyik célja olyan művészek bemutatása, akik munkáikban a modernizmus/modernitás kérdésével foglalkoznak, de leginkább az, hogy egymás mellé helyezze a modernitás iránti érdeklődés délkelet- és közép-, valamint nyugat-európai formáit. A szeminárium „nyitott dobozként” szolgál majd, melybe minden résztvevő beleteheti a maga példáit a modernitás és modernizmus kortárs olvasatairól.


December 18-19, 2006

Jens Hoffmann is a curator and writer based in London where he is the Director of Exhibitions at the Institute of Contemporary Arts and a faculty member of the Curatorial Studies Program of Goldsmiths College, University of London. Since 1998 he has curated over three-dozen exhibitions internationally and written over 100 articles on visual art and curatorial practice for art magazines and museum publications.

Emerging, unusually, from a training in theatre rather than art history or curatorial studies, Jens Hoffmann has used his directorial knowledge in particular to articulate his unique approach to curating. Of key importance for all of his exhibitions is the actual staging of the experience‹ranging from the design of the space and installation, the conceptualization of the catalogue and related programming, to the attention paid to the performance of the work itself. The ‘stage-set’ or rather the exhibition space, site, or geographical location is itself an important factor in the development of his ideas which respond to both time and place. Hoffmann takes into account both the larger historical and socio-political context in which an exhibition takes place as well as the relevant curatorial or art historical relationships pertaining to a project. Using the ideas and strategies of artists, in particular a conceptual tradition of art making, and applying this approach to a curatorial idea of authorship is a defining characteristic of Hoffmann¹s work and results in a personalized exhibition history reflective of a creative development not dissimilar to that of an artist.

--------------

Exhibitions have to change, what we except from them

Over the last decades exhibitions have more and more become vehicles for intellectual, cultural and often also socio-political expression. Only few, though, managed to create a particular type of mental space proposing critical insight into societal concerns. In his seminar curator Jens Hoffmann will initially discussed some of the exhibitions he has curated, which constructively (re)activated this very potential of art. He will specifically address how their significance lies in the way they engage with the everyday, new political realities, audience and other disciplines, and how these exhibitions cross boundaries, take risks and allow experimentation. The seminar will furthermore look into and discuss the shifts and changes in curatorial practice which occurred over the last decade to outline how the profession of a curator has changed from being purely an administrative and organizational task to become a creative discipline in its own right.